Reggel & mese

Éjfél előtt elaludni? Na még mit nem!
Végigaludni az éjjelt? Na még mit nem!
Rémálomból nem felébredni? Na még mit nem!
Hányinger nélkül indítani a reggelt? Na még mit nem!

...

Megpróbáltam segítség nélkül elaludni, ez lett az eredménye. Meg az, hogy beindult a kreativitásom.
Meseidő!

- Anyu, olvasol egy esti mesét?
- Persze kisfiam, boldogan!
És elővette a könyvet, amiből minden este felolvasott, majd elkezdett felolvasni.
"- Gyerünk Sarah, eljött a te időd!
- Milyen idő, Donna néni?
- Most el fogsz indulni, hogy jobbá tedd a világot.
- De hát semmit sem tudok a Földi életről! Hogy fogom így jobbá tenni?
Donna mosolygott.
- Donna néni mindent tud kicsim, te csak ne aggódj. Tudom, hogy nem kell még most ismerned ahhoz, hogy majd jobbá tedd.
- De hogyan? - Sarah még mindig nem értette az egészet.
- Jaj kicsim, ha tudnád mindazt, amit én...
Sóhajtott egy nagyot, majd folytatta. Közben Sarah csodálattal, de egyben félelemmel nézte.
- Sajnos nem adhatok konkrét tanácsokat. Minden, amit itt eddig átéltél, ott csak egy álomnak fog tűnni. Nem fogsz rám se emlékezni. Csak érezni fogod, hogy más vagy, mint a többiek. Minden, amit itt tudatosan átéltél, ott csak az érzésidben marad meg. Épp ezért egyet jegyezz meg: mindig hallgass a szívedre! Mindig!
Ez volt a búcsú szava. A következő pillanatban Sarah az emberek között ébredt, s elindult a neki szánt úton...
Telt-múlt az idő, Sarah már jóideje az emberek között volt. És minden úgy volt, ahogy Donna megmondta. Nem emlékezett azokra az időkre ott fenn, csak érezte, hogy benne valami más, mert sokszor nem értette az embereket. Ő mindent a szeretetével igyekezett megoldani, és csodálkozott, ha valakin nem ezt látta.
Aztán jött egy olyan helyzet, amit senki sem kívánt volna. Sarahnak választania kellett egy olyan dologban, ahol nem volt jó választás. Minden szeretete ellenére valakinek fájdalmat kellett okoznia a döntésével. De akkoriban még nem tudta, amit Donna jó előre megmondott: a szívére kellett volna hallgatnia, de nem ezt tette. Meg is bánta rendesen, később még sokat szenvedett ettől.
Donna persze figyelt felülről. Fogta a fejét, hiszen ő megmondta... De hát tudta, hogy hiába mondta meg.
Sarah később nagyon megbánta azt a döntését. Megfogadta, hogy soha többé nem tesz ilyet, és mindig az fogja tenni, amit a szíve diktál.
Múltak az évek, és Sarah egyre több nehéz döntéssel nézett szembe. Mindig az érzéseire hallgatott, és azok mindig jó útra terelték.
Boldog volt, de mindig érezte, hogy valami hiányzik. Nem tudta hogy mi, de tudta, hogy valami még hiányzik.
És ekkor jött Ő.
Sarah persze nem tudta, hogy Ő hiányzott, így sokáig nem engedte közel magához. Valójában, egy bizonyos pontnál Sarah sosem engedett senkit közel magához, csak ha az illető nagyon kitartó volt, és elnyerte Sarah legnagyobb, legmélyebb bizalmát.
Ő ilyen volt.
Majd eljött az a pont, hogy Sarahnak el kellett döntenie: közel engedje Őt, vagy elveszíti. És a szíve egyértelműen megsúgta: "ENGEDD! Jó lesz!"
És nem volt visszaút: végleg beleszeretett.
És boldog volt, ó de még mennyire! Ő mutatta meg neki, hogy Sarah valójában képes repülni. Egy idő utan Sarah rájött, hogy ez hiányzott. De amíg sosem repült, nem tudhatta, hogy ez az.
Idővel egyre jobban megszerette. El sem tudta képzelni, hogy ilyen érzések egyáltalán léteznek. Már nem csak egyszerűen szerette Őt. Ez annál sokkal komolyabb volt.
- Michael!
- Mi az, Sarah?
- Én olyan boldog vagyok Veled.
Michael mosolygott.
- Én is Veled.
Az ilyen beszélgetések nem voltak ritkák. Sarah azt érezte, bárcsak az egész világgal megoszthatná ezt a végtelen boldogságot.
Persze nem volt minden zökkenőmentes...
Jött egy nehéz időszak. Michael eltávolodott Sarahtól. Sarah azt érezte, többé nem akar repülni.
"De az érzéseim ezt diktálták..." - folyton csak erre gondolt.
És kitartott emellett.
És Michael visszatért.
Persze sok időbe telt, mire Sarah újra el tudta magát engedni, félelmek nélkül. De sikerült, és úgy érezte, Ő boldogabbá teszi, mint azelőtt."
Az anyuka itt elgondolkozott. Arra számított, hogy itt véget ér a történet, de nem így volt. Még bőven volt mit olvasnia, hát folytatta.
"Egyre csak telt az idő, s Michael és Sarah között minden zökkenőmentes volt.
Aztán Michael meggondolta magát. Elvitte Saraht egy szakadék szélére, ahonnan nagyon könnyű lezuhanni. Pont, mint az előző alkalommal...
Sarah nem értette. Az előzőt értette, hiszen akkor látta az eltávolodás folyamatát. De ezt nem. Félt, hogy leesik, meg is inogott, de Ő nem segített, hogy megálljon a talpán. Sőt! Megvárta, amíg Sarah nagyjából megáll, majd letépte a szárnyait, és erőből lelökte.
Sarah csak zuhant. Tudta, hogy ez ellen nem tehet semmit. De ettől még zuhant. Zuhanás közben pedig csak Michaelt látta maga előtt, meg a közös emlékeket, az elképzelt jövőt, és az 5 perccel azelőtti pillanatot, amikor még boldogok voltak.
De ez a szakadék túl mély volt, még egy angyalnak is. Sarah egy letépett szárnyú angyal volt, aki mostmár csak egy karnyújtásnyira volt a pokoltól. És az ördög meg is kaparintotta magának. Sarah nem volt önmaga.
Donna felülről nézte az eseményeket.
"Oh, Sarah..." - gondolta, miközben nem tehetett semmit."
- Kisfiam, akarod te, hogy én ezt tovább olvassam? - az anyuka elbizonytalanodott.
De nem érkezett válasz, a kisfiú elaludt. Látni lehetett azon, hogy milyen pózban feküdt, érezni lehetett  a légzésén... És a szemei! Ó, azok a gyönyörű szemek! Sosem csukta be teljesen alvás közben. Mindig volt egy icipici rés...

Azt hiszem tökéletes zárás ide ez a dalszöveg:
"Hát én idáig tudom a történeted, hát én idáig tudom a Te történeted..."