Kedves Élet!
Tudom, hogy azt hiszed, hogyha egyszer végre minden jó lenne, már hiányolnám a szomorúságot. De ezúton üzenem: tévedsz!!!
Üdv: Én.
...
Elég sokféle szomorúság létezik, engem most épp az a típus gyötör, amikor érzed, hogy minden tök jó lehetne, ha ... Ha lenne valami, de ez a valami sajnos nem rajtad múlik. És vagy elfogadod ezt, vagy azt mondod, hogy köszönöd szépen, akkor inkább hagyod az egészet, és más vizekre evezel...
Csak hogy egyik se tesz boldoggá. Ha elfogadod a helyzetet, akkor ugyanúgy megmarad az a valami, ami gátolja a boldogságod.
Ha pedig nem fogadod el és továbbállsz, a szíved szakad meg, mert tudod hogy amúgy nem pótolható az, amit otthagysz.
Miért nincs egy harmadik opció, aminél végül boldog lehetek? És miért kell egyszerre két teljesen különböző dologgal ugyanezt átélnem?
És miért nincs ilyenkor mellettem senki, aki kimondaná a varázsszót, amitől minden egyből jobb lenne? Mintha a sors azt akarná üzenni, hogy "látod, Te úgyse számítasz"...
