Imádlak, természet

Nagyjából tavaly ilyenkorra épült egy madárfészek ide arra a fára amire az ablakom néz. Az anyamadár türelmesen ült a fészekben, majd amikor kikeltek a fiókák, napról napra nézhettem, ahogy a szülők etetik őket.

Eleve imádom, hogy az ablakomból kinézve csak fákat látok. Olyan, mintha az erdőben lennék. De ezek a madarak tavaly nagyon feldobták a hangulatát a kilátásomnak.

És most megint ott van. *___*
Ott ül a fészekben egész nap, és én ezt 0-24 tudnám bámulni. Főleg, hogy tanulnom kéne... ez biztosan tízszeresére növeli a madár látványának izgalmát.

Olyan, mintha lenne itt pesten is háziállatom. Imádom.

A fáradtság netovábbja

Van egy új vicces szokásom... Elindulok valahova, bedugom a telefonba és fülembe a fülhallgatót, és elkezdek telefonozni. Anélkül, hogy elindítanám a zenét... Eltelik pár perc, de érzem, hogy valami furcsa, csak nem tudom, hogy mi az.

És aztán csodálkozom, hogy mi van már, miért nem jön a következő szám. :)

Ugyanakkor valahol ez csodálatra méltó szerintem, mert számomra ez azt mutatja, hogy amikor az agyam tudatos része teljesen kipurcan, a tudatalattim akkor is "gondoskodik rólam".

Mint ahogy most megyek az utcán és nonstop a telefonomat bámulom, miközben ezt írom, de mégis a megfelelő útvonalon megyek, anélkül, hogy bárkinek vagy bárminek nekimennék. Pedig nem figyelek erre... Sőt, megállok a zebránál anélkül, hogy felnéztem volna előtte, és még a tudatos énem van meglepődve, hogy hát miért álltunk meg.

Köszi tudatalatti, you're the best. <3

Érzelmek, go home, you're drunk

Nem értem magamat.

Haladok a szakdogával. Meglett a mai vizsgám, abszolváltam. Annyi minden történt velem az utóbbi időkben, amiért hálás vagyok...

És én csak ülök itt és sírok. Nem tudom miért, de szomorú vagyok... Ennyire jól titkolom még saját magam előtt is hogy azért csak stresszel a felvételi és a szakdoga leadás és a záróvizsga? Vagy van valami egyéb amit nem veszek észre, vagy nem akarok észrevenni?

Nem tudom... pedig még csak nem is Lana del Reyt hallgatok, hanem egy egész vidám zene megy a háttérben.

Hangulat

Lehet, hogy csak az újabb meditációs élmények eredménye, de nagyon erre az idézetre vagyok hangolódva...

"If only our eyes saw souls instead of bodies, how different our ideals of beauty would be."

Nos, igen... Én igyekszem minél inkább az emberek lelkét, és nem a külsejét nézni, aztán persze nem biztos, hogy ez mindig sikerül.

Viszont egy dologban biztos vagyok: ha egyszer megismersz valakit, akinek a lelke gyönyörű számodra, akarva-akaratlanul is megszereted. Nincs menekülés. És onnantól nincs visszaút...

De szerintem ez így van rendjén. :)

Keep calm and... study

Úgy érzem, a lelki békém nem is lehetne jobb. Hogy miért? Mert amikor tegnapelőtt tanultam a tegnapi zh-mra, sok olyan dolog volt, ami zavarhatott volna. Az ablakom alatt gyerekek játszottak a jó időben, és tökéletesen hallottam, hogy ki kinek passzolta épp a labdát, meg úgy általában minden szavukat szépen lehetett hallani, nincs olyan magasan ez a második emelet. Aztán kicsit később, amikor már kezdett lemenni a nap, a mellettem/felettem lakó szomszéd (igazából nem tudom sose egyértelműen megállapítani, hogy honnan jön a hang) gitározott. Órákon keresztül. Igen, ugyanazt a dalt.

És legnagyobb meglepődésemre: nem zavart. Sőt, teljesen otthonosan éreztem magam. A gyerekhangok is és a gitárzene is az otthonomra emlékeztetett... Amikor régen tanultam a szobámban, nem csak hallottam, de láttam is ahogy az utcán játszanak a tőlem kisebbek, a gitár meg egyszerűen apa gitározását juttatja eszembe, ami valahogy melegséggel tölti el a szívemet.

Furcsa, hiszen egyébként én nagyon igénylem a teljes csendet a tanuláshoz... De most nem zavartak ezek a dolgok, örültem neki. Sőt, amikor a gitározás abbamaradt, még kicsit azt is éreztem, hogy ó de kár, pedig még szívesen hallgattam volna tovább.

Szóval mindenszupiszuper :) És az már csak hab lesz a tortán, amikor túl leszek a záróvizsgán is, és mehetek végre úszkálni a vízpartra.

Majd ha lesz időm...

Mostanában elég sok mindent halogatok nyárra, mert hogy akkor úgyis hűdenagyon ráérek majd. Szakdogáznom kellene, tanulnom kellene a zh-ra, a vizsgára, a záróvizsgára, és ehhez képest folyton olyan dolgok jutnak eszembe, amik egyáltalán nem ezekkel kapcsolatosak, de nagyon szívesen megcsinálnám a tanulás helyett (illetve most is inkább itt írok). Úgyhogy úgy döntöttem, leírok mindent ami eszembe jutott, hogy aztán majd ha tényleg túl leszek mindenen, emlékeztessem magamat, hogy mennyi mindent terveztem. Mert tudom, hogy mire odajutnék, már úgyse fog eszembe jutni a fele sem...

• megvenni azt a 10 napos korlátlan jógabérletet és elmenni MINDEN NAP az órákra
• kipróbálni a másik jógás helyet ahol az első alkalom ingyenes
• elolvasni azt a könyvet amit anya adott nekem még tavaly
• újraolvasni azt a könyvet amit kb. 10 évvel ezelőtt olvastam és nagyon tetszett
• tartani egy facebook (és lehetőleg mindenféle technika) mentes hetet, és azalatt amikor épp egyedül vagyok itthon, magamra szánni az időt
• kipróbálni újabb meditációkat
• elmenni legalább egyszer arra a margitszigetes jógára
• rendet rakni a gépemen
• rendet rakni az összes szekrényemben a szobában
• rendet rakni az előszobaszekrényben
• átültetni a növényeket amik már egyáltalán nem férnek el a régi cserepükben
• kipróbálni egy olyan színezős dolgot amit mostanában többször is láttam, hogy vajon tényleg olyan tökjó-e mint mondják
• végre jó alaposan kitakarítani az egész lakást
• találkozni mindenkivel, akire most nincs időm, pedig megérdemelnék hogy találkozzunk, sőt, ott aludni/áthívni akikkel már rég tartottunk egy jó kis együttalvós estét
• tartani egy maratoni sorozatnézést, amikor végre nyugodtan megnézhetek egymást után akár 20 részt ha úgy tetszik, és nem kell egyszer sem arra gondolom közben hogy "inkább tanulni kéne"
• az előbbire kiválóan alkalmas az a (egyszer már meghiúsult) tervem, hogy újranézem a lostot: igenis érdekelne a története, le kell küzdenem a félelmemet, nevetséges hogy régen meg tudtam nézni most meg ijesztőnek tartom
• nem elfelejteni a régi meditációkat sem, azokat is gyakorolni lehetőleg minden nap

Hát, hirtelen ennyi. Persze biztos voltak még dolgok amik már most se jutnak eszembe, de majd amikor épp egy jó kis stat feladatot oldok meg, eszembe jut még... Meg persze ezeken kívül jönnek majd még az általános nyári terveim, hogy jó lenne strandolni, hazamenni és sokat kutyázni, nyaralni...

De ezek addig nem valósulhatnak meg, amíg le nem tudom előtte a dolgaimat. Úgyhogy megyek is tanulni.

Apró örömök az életben

 Este van, késő van. Annyira késő amikor már inkább le kéne feküdnöm aludni, ahelyett hogy ennék valamit, de nem bírom: muszáj ennem valamit. Pont kezdek belerázódni a szakdogázásba, hát csak nem most fogom abbahagyni...

De tudom, hogy nincs itthon semmi kaja, a rendelés pedig nem az én stílusom, különben sem bírnám kivárni, amíg bármi kaja is megérkezik. Pattogatni való kukorica tudom hogy van, de akkor inkább az éhezés mint egy ilyen hizlaló kaja, főleg, hogy még csak nem is esne jól...

Azért kinyitom a hűtőt, hogy hátha támad valami ötletem.

És akkor... meglátom, hogy van egy csomag virsli.

IGEN. <3
Ennél jobb most nem nagyon történhetett volna velem. :) 

Nem tudom mások hogy vannak ezzel, de engem nagyon boldoggá tudnak tenni az ilyen dolgok.

Nagyvárosi pillanatok

Hihetetlen, hogy egy-egy apróság mennyire fel tudja dobni a napomat. 2 programom között nem volt sok időm, és nagyon éhes voltam, úgyhogy választhattam, hogy vmi jobb főtt kaját eszem, de sietve, vagy pedig mekizek, de legalább nyugodtan van időm enni. Az utóbbit választottam, mert már nagyon unom az állandó sietést. De hát ez van, ha az ember állandóan telepakolja a naptárját programokkal...

Ahogy úton voltam (még a város elég külső, családias részén), egy anyuka jött szembe a két kisfiával. Az egyik előre futott, és ahogy jött velem szemben, rám nézett, mosolygott, én is mosolyogtam, majd vigyorogva mondta, hogy "Szia!". Annyira édes volt! Főleg, hogy nem csókolommal köszönt, mint Miskolcon az utcánkból az egyik kisgyerek, amikor még 12 éves  voltam...

Aztán jött az anyuka, hátraszólt a másik fiúnak, hogy "Jól van, akkor majd otthon találkozunk.", vagy valami hasonlóval, de annyi volt a lényege, hogy a gyerek nyilván makacskodott, hogy ő nem akar továbbmenni, az anyuka meg ráhagyta. Mosolyogtunk egymásra, aztán ahogy mentem tovább, ránéztem a kisfiúra, aki ott állt, huncut módon mosolyogva, majd elindult az anyukája után, és ő is vidáman üdvözölt engem egy "Szia!"-val.

Awwh. Olyan otthonosan, családiasan éreztem magam. Lehet, hogy fel kéne hagynom a matek szakkal, és elmennem óvónéninek. Vagy legalábbis szabadidőmben kisgyerekekre kéne vigyáznom. Olyan őszinte, tiszta szeretet árad belőlük.

Aztán volt még egy apróság, ami jól esett. Ahogy leültem a mekiben a kis antiszoc asztalos résznél (ahol 1-1 személyes asztalok vannak egymás mellett egy sorban), a mellettem lévő asztalnál ülő srác megvárta, amíg lepakoltam a cuccomat, és mielőtt nekiláttam volna az első harapásnak, jó étvágyat kívánt. És utána nem kezdett el beszélgetni, nem akart semmit tényleg.

Nem nagy dolgok ezek, de nekem sokat érnek az ilyen "élet apró örömei" pillanatok.

És még az utána lévő programom is szuper volt. Bár azt most itt nem fogom részletezni, de annyit mondhatok: ezernyi élménnyel gazdagodtam. <3

Ja, és most, hogy belegondolok, a napom korábbi részei (délelőtt, ebédidő, délután) is tele voltak örömmel. Bár lehet, hogy már csak az esti programom boldogsága beszél belőlem.

Igazából ha még nem adtam volna címet a bejegyzésnek, azt írnám, hogy ez egy jó nap volt. Olyan igazán jó. De mostmár nincs kedvem átírni, jó lesz az így.

A mai napom

Kivételesen jókedvemben írok. Tegnap sokáig tanultam a mai zh-ra, aztán ma korán keltem hogy még tanuljak egy kicsit reggel is. Hát, a korai keléstől kissé el vagyok szokva... Vagyis pontosítanék: az önálló koránkeléstől. Mert amikor hazamegyek Miskolcra, és ott töltök x napot, akkor mostanában mindig felkelek reggel anyáékkal, hogy én vihessem ki őket az egyetemre, aztán szakdogázzak. De olyankor anya ébreszt és bennem van a motiváció: ha felkelek, vezethetek. Az más...

Szóval korán keltem, jó hamar beértem az egyetemre, és újból megállapítottam, amit az otthoni koránkeléseknél is mindig meg szoktam: korán kelni jó dolog. Olyan jó, amikor érzem a szervezetemen, hogy már lassan 3 órája ébren vagyok, és még mindig csak reggel 9 körül járunk. Ez egy olyan dolog, hogy nehéz elkezdeni, de a végén tuti, hogy nem bánom meg. Míg a sokáig alvást könnyű megtenni, de utána könnyen megbánom, hogy a fél napom elment a semmire.

Süt a nap, meleg van, így a kedvem is jó. :) Főleg, hogy a zh is jól ment (szerintem). Rájöttem, hogy ha valamit, hát ezt nagyon szeretem ebben a szakban: annyira nehéz, hogy egy zh írása teljes koncentrációt igényel, és tényleg teljesen kikapcsol, és nem gondolok semmi másra. Mostanában nem sok dologgal vagyok így, pedig nagy igényem lenne rá. Amikor elkezdtem vezetni, az is ilyen volt, de azóta már az is megy annyira, hogy elkezd közben az agyam kattogni olyan dolgokan, amiken amúgy nem kéne. Úgyhogy megpróbálok hálásan tekinteni az elkövetkezendő időkre: még egy zh, egy vizsga, szakdoga leadás, záróvizsga. Akármennyire is nehéz lesz, és a felkészülés közben akármennyire is nem lesz hozzá kedvem, hogy tanuljak, de amikor ott leszek és vissza kell majd adnom ezt a tudást, akkor újra megint csak egyetlen dologra fogok koncentrálni. És ez jó. Szeretem ezt az érzést. Na meg persze ha sikeresen megy a dolog, utána az "Igen, megcsináltam." érzés. Elég fura most ezt mondani, de a mai zh után úgy voltam vele, hogy kár, hogy nincs több tárgyam, mert úgy írnék még egy-két zh-t...
... aztán hazajöttem szakdogázni...
... amit azóta se sikerült elkezdenem.
Igen, ez megint olyan, mint a korán kelés. Nagyon nehéz elkezdenem, de ha már belelendülök, utána tök jó, és élvezem. Csak ez az elkezdés, hát, nem olyan egyszerű. De ez legyen a legnagyobb gondom... :)

És még a rózsácskám (ami télen teljesen a halálán volt) is elkezdett gyönyörűen növekedni. Így az én kedvem is tovább nő. ^^

Three questions...

"Milyen volt szeretni őt? - kérdezte a Hála.
Mintha elő lettem volna ásva - válaszoltam. - És életre keltve a fényesség villanásával.

Milyen volt szeretve érezni magad? - kérdezte az Öröm.
Mintha egy örökké tartó sötétség után végre valaki meglátott volna - feleltem. - Mintha egy életen át tartó csend után valaki meghallana.

Milyen volt őt elveszíteni? - kérdezte a Bánat.
Volt egy hosszú szünet, mielőtt válaszoltam volna:

Olyan volt, mintha az összes elköszönést, amit valaha hallottam, egyszerre mondták volna ki."

Amikor ilyeneket találok a neten, kicsit megnyugszom, hogy valójában nem vagyok egyedül, csak a környezetemben nincs fogalma senkinek sem arról, hogy mi zajlik bennem.

Időutazás

Valamelyik héten találkoztam egy olyasmi kérdéssel, hogy mit üzennék a jövőbeli énemnek, amit nem igazán értettem, mert pont a fordítottjának lenne értelme: a múltbeli énemnek üzennék most "okosan", hogy mit ne szúrjon el úgy ahogy én elszúrtam... És most eltűnődtem, hogy mi lenne, ha visszamehetnék az időben, és beszélgethetne a mostani énem az akkori énemmel. Hát, érdekes elképzelések születtek... :)

5 évesen
A: Hát te meg ki vagy?
M: A jövőbeli éned.
A: Szupi. Jössz velem játszani?

8 évesen
M: Én vagyok a későbbi önmagad.
A: Dejóó! Mesélj, milyen lesz?

12 évesen
A: Ez én vagyok csak jóval idősebb koromban?
M: Igen.
A: Nyugtass meg, hogy akkorra már nem kell majd ennyi hülyeséget tanulnom minden nap.
*M mosolyog*
M: Nem, nem kell majd. De vissza fogod sírni ezeket a könnyű tanulnivalókat.
A: Jaj ne, hát ennyire nehéz lesz?
M: Nem lesz könnyű, de legalább szeretni fogod, és meg fogod találni az örömödet benne. Nem fogod állandóan azt kérdezgetni hogy minek tanulod te ezt.
A: Akkor jó.

15 évesen
M: Van egy nagyon fontos dolog, ami megváltoztathatja az egész életedet. Az egyetlen dolog, amit talán életed végéig bánni fogsz.
A: És mi az?
M: Ha valaki szeret téged, annak soha de soha nem kell bizonyítanod az igazadat. Ha nem hisz neked, bármennyire is nehéz, hagyd ott.
A: Miért, mit tettél, vagy mit fogok tenni amiért ezt mondod?
M: El fogod veszíteni egy igaz barátodat. Nem örökre, de sosem lesz már olyan, mint azelőtt.
...
A: De te is biztos okkal tetted, hogy így alakult.
M: Nem, én egy idióta voltam, aki nem tudta, hogy mi lenne a megfelelő kérdés, amit fel kell tennie magának.
A: És mi lenne az?
M: Melyikük az, aki nem kényszerít arra, hogy véget vessek valaminek, ami fontos nekem? Melyikük az, aki bármennyire is fáj, elfogad engem úgy ahogy vagyok, a hülye döntéseimmel együtt is? Őt nem szabad elhagyni soha.

17 évesen
A: Ha te már ezt az egészet átélted, igazán megmondhatnád, hogy mi a fenét tegyek.
M: Megmondom én szívesen, de végül úgyis azt fogod tenni, amit a szíved diktál.
A: Azért csak mondd.
M: Jól van: hagyd abba, vége, nem fog örökké tartani. Tessék, megmondtam. Mit érsz vele? Eddig is tudtad, hogy így van. De azért próbáld csak meg.
A: Rendben...
*A hazamegy és csinálja tovább a hülyeségeit mert a szíve ezt diktálja*

18 évesen
M: Itt vagyok, hogy segítsek neked meghozni egy fontos döntést.
A: Végre. Tényleg ide kéne mennem továbbtanulni?
*M mosolyog*
M: Óóó, igen! Életed egyik legjobb döntése lesz. Jól mondja a kis belső hangod. Higgy neki. Mindig higgy neki.
A: Ott ugye végre jobban fogom érezni magam?
*M átöleli A-t*
M: Igen, ezt megígérem neked, hogy így lesz. Már attól a perctől, hogy közéjük kerülsz.
A: És így lesz ez végig?
M: Sajnos nem...
A: Miért? Végül ők se fognak szeretni?
M: Jajj, dehogynem. Végre értékelni fogják az igazi énedet, és végre olyan emberek közé kerülsz, akik közt igazán otthon érezheted magad.
A: Akkor miért nem marad ez meg?
*M rámutat A és a saját szívére*
M: Emiatt.
A: ???
M: Tudom, hogy most azt érzed, hogy egy életre kiszívtak belőled minden szeretetet, de hidd el, ez nincs így. Sőt. Rá fogsz jönni, hogy a szívedben lévő kis "szeretet-patak" forrása végtelen, és talán nem is pataknak, hanem folyónak kéne neveznem... Amiből utána egy hatalmas tenger és óceán keletkezik.
A: Hagyjál a költői hasonlatokkal, magyarul beszélj nekem.
M: Nem, tényleg, próbáld meg így elképzelni! Ott van a kis szívecskéd, benne az a végtelen szeretet. Sugárzod mindenfelé, mindenkinek, csak hogy a víz sodrása lesz, akinek túl sok lesz. Tudom, hogy most ez hihetetlen, mert pont az ellenkezőjét tapasztaltad, de hidd el, van ilyen... És mondanám, hogy mit ne tegyél, de tudom, hogy lehetetlen lenne, amit kérek.
A: Mi lenne az? Megpróbálom, bármire képes vagyok, ha igazán akarom.
M: Amikor majd beleszeretsz valakibe, egyszerűen ne adj neki annyi szeretetet, mint amennyit akarsz.
A: Viccelsz? Kiadtam magamból mindent, most én jövök! Nekem adjon végre valaki...
M: Ja igen, még egy tanács: ha majd beleszeretsz valakibe, emlékezz erre a beszélgetésre, hogy én megmondtam: akármennyire is azt hiszed, nem szeret úgy téged. Így lesz, hidd el nekem.

20 évesen
M: Ha azt mondanám neked, hogy életed mostani legboldogabb percei árán 2 év múlva életed legrosszabb hónapjait fogod átélni, mit mondanál?
A: Megkérdezném, hogy miért nem szóltál előbb. Szeretem és jól megvagyunk, hol a hiba?
M: Hogy miért nem szóltam előbb? Oh drágám, hadd magyarázzam el.
A: Hallgatlak...
M: Ugorjunk vissza egy kicsit az időben. Tábor, este, buli, és az a kritikus pillanat. Tfh. szóltam előre hogy nemet mondj. Mi lett volna?
A: Végig azon rágódtam volna, hogy de mi lett volna ha... De ha hamarabb szólsz, akk..
M: Oké, ugorjunk visszább. Ott vagy a tónál. Megkérlek, hogy ne töltsd vele azt a napot. Megtetted volna?
A: Hááát... Ha te mondod, talán elhittem volna.
M: El, és utána titokban végig azt lested volna, hogy ő merre van. Gondolj bele a csillagos estébe...
A: Jó, jó, igazad van...
M: Nyugi, mehetünk még korábbra. Aquapark. Tfh. szóltam neked, hogy ne hívd el. Nem hívtad volna? De úgy őszintén.
A: Hááát, de...
M: Van még visszább drágám! Ötletelések, pár percnyi találkozások. Gondolj bele, mit éreztél, amikor láttad, melletted állt vagy ült, hallottad a hangját, meg amikor kifejezetten rád figyelt és veled beszélgetett. Ha bárki rád szólt volna, hogy hagyd abba, ment volna?
A: Ööö...
M: Segítek: NEM! Hiszen te magad is ezen voltál, hogy ne. És sikerült meggyőznöd magad? Nem.
A: Lassan úgy érzem, hogy arra akarsz kilyukadni, hogy nem is kellett volna megismernem egyáltalán.
*M nekiáll 30Y-t énekelni*
M: "Jobb lett volna nem megtalálni, vagy megtalálni, de otthagyni, fel sem venni..."
*A énekel vele, jól elvannak*
...
A: Szóval minek is mondogatod most ezt nekem? Hiszen látod, hogy mennyire boldog vagyok.
M: Igen, boldog vagy. És  hamarosan választ kapsz majd arra a kérdésre is, ami egész életedben foglalkoztatott: mit is akarsz igazán az életben? Tudom, hogy minden nap megkérdőjelezed, hogy de tényleg ez-e a te helyed és a te feladatod...
*A szeme felcsillan*
A: Na, és mi lesz az?
*M szeme könnybe lábad*
A: Nee, ne sírj, hát ennyire szörnyű, ami meg van nekem írva?
M: Nem, önmagában az egy csodálatos dolog lenne.
A: Akkor miért sírsz?
M: Hidd el. Addig vagy a legboldogabb, amíg nem tudod meg, hogy mit akarsz. Mert miután megtudod, és elveszíted, életed legnagyobb fájdalmainál is rosszabbat fogsz átélni.
A: Még annál is nagyobb mint a lábujjműtét utáni? Amikor 2 órán keresztül ordítottam a fájdalomtól és hiába volt minden, fájdalomcsillapító, csoki, fi...
M: Figyelemelterelés, még több fájdalomcsillapító, és mégis ugyanúgy fájt, igen igen. 2 órányi tömény szenvedés volt, tudom. De inkább választanám azt, hogy 7 napon keresztül érezzem megszakítás nélkül azt a fájdalmat, mint hogy újra átéljem az utóbbi 7 hónapomat.
*A megöleli M-et*
A: Bár nem tudom mi az, de egyet tudok: itt vagy, és kibírtad. És különben is, ha ennyire rossz, és most itt vagyunk ketten, akkor csak megakadályozhatjuk, nem?
M: Ezen agyalok egy ideje, hogy vajon minek kellett volna történnie, hogy ne éljem ezt át. Vagyis se ne ezt, se nem valami még rosszabbat.
A: Na, hát mondd, mit tegyek?
M: Nem tudom drágám, tényleg nem tudom. Mondanám, hogy ne szeresd ennyire, de hát én tudom a legjobban, hogy azt nem lehet. Mondanám, hogy ne törődj vele ennyit, de tudom, hogy milyen vagy, amikor valakit szeretsz. Mondanám, hogy amikor fájdalmat okoz (mert hogy igen, ilyen is lesz...), ne neki fakadj ki, hanem bárki másnak, de ezzel önmagamnak mondanék ellent. Te tudod a legjobban, hogy az már rég rossz, ha az őszinteséged nem megoldás a problémákra.
A: Akkor?
M: Még egy dolog fordul meg sokszor a fejemben, hogy mi lett volna, ha...
A: Na, azt nem rontom el.
M: Jó, de ez sem ilyen egyszerű. Mondanám, hogy ragaszkodj az 1 szobás lakáshoz, hogy fel se merülhessen, hogy az bárki másé lenne, mint a tiéd, de hát mivel érvelnél anyának? Hogy Anya, márpedig én 1 szobás lakást akarok, mert a jövőbeli énem azt mondta, hogy így van remény arra, hogy igazán boldog leszek? Nem, nem, ezt nem lehet.
A: Ugye tudod, hogy nem tudlak követni.
M: Persze, bocsánat... Van ugye ez a lakásvásárlás dolog. De ha 2 szobás lakásba kerülsz, oda Lilla is menni fog, és...
A: Ugyan már, ellenkezik.
M: De nem fog. És miután már szépen berendezkedsz, és igen, NEKI is mindent megtervezel, legnagyobb meglepetésedre Ő lesz az, aki majd javasolja, hogy lakjatok ott együtt.
A: Hol itt a baj?
M: Ott, hogy ez végül nem fog létrejönni a család miatt.
A: És ez ennyire megoldhatatlan dolog? És különben is, ha nem lehet, hát nem lehet, na és? Attól még szeretjük egymást.
M: Az én tapasztalatom az, hogy nála a szeretet és a kényelem azonos nagyságrendű. És neki ez így nem lesz kényelmes.
A: És ez ennyire meghatározó, hogy azt mondod hogy inkább keressek 1 szobás lakást?
M: Igen.
A: Hát ez elég elkeserítő, nem? Úgy értem, ha ezen múlhat egy kapcsolat, akkor mégis mennyit ér az egész?
M: Jól látod...
*zümm zümm*
M: Írt, igaz?
A: Igen...
*M mosolyog, mert tudja, hogy innentől A-t nem érdekli más*
M: Hát, kitartást drágám. Élvezd ki a boldog időket, amíg lehet.
_________________________________________________

"...nézz rám, és egyből gerjedek
szerelmes leszek
És mind belehalunk

Na ez az üzenet
Az üzeneted
 ...
Mindig az fogad, hogy belehalunk

Micsoda üzenet..."
Hiperkarma - Felejtő , avagy az egyik dal az n+1 közül amit az utóbbi hetekben nonstop hallgatok.

Nőnap

A Facebook falam fele ma a "Boldog nőnapot a Zoltánoknak!" és társai szerű bejegyzésekkel volt tele. Nem tudom, hogy mi értelme úgy általánosságban ezt így kiírni, annyira semmitmondó... Ennél csak egy fokkal jobb amikor üzenetben kapom meg hogy "amúgy boldog nőnapot", ami egyébként nem mondom, hogy rosszul esik, csak tudom, hogy úgyis csak udvariasságból írják, akik egyáltalán írják. Élőben is akárki mondta, nyilván csak azért mondta, mert úgy illik. De ezzel végül is nincs is baj, csak így, hogy hosszú idő után először éltem meg ezt a napot úgy, hogy senkitől sem kaptam virágot, kicsit elgondolkoztam...

Nem sok különbség van aközött, hogy egyáltalán kapok-e valakitől virágot ebből az alkalomból, vagy sem. Ha valaki ad, az is csak udvariasságból teszi. Kicsit olyasmi ez, mint amikor valentin nap környékén mondogatják, hogy nem csak valentin napon kell szeretni akit szeretsz, hanem az év minden napján. Ugyanígy, ne azért kapjak valakitől virágot, mert erre kitaláltak egy napot és úgy illik, hanem mert jelentek annyit az illetőnek, hogy meglepjen egy virággal.

Vajon ha nem lenne nőnap, ki és mikor adna bárkinek is csak úgy virágot? Ha nem lenne szülinapom, névnapom, se semmi ilyesmi alkalom amire "illik" virágot adni, mikor és kinek jutna eszébe, hogy csak úgy meglepjen egy virággal? Vagy ez senkinek eszébe sem jutna, mert ódivatú? Nem tudom, hogy ki hogy van ezzel, de én egy teljesen random "örülök hogy vagy nekem" virágtól szinte elolvadnék, annyira jól esne :) Mint amikor gyerekként kiértem nagymamámhoz, és miközben végigmentem a kerten a bejárati ajtó felé, összeszedtem minden szép virágot ami az utamba esett, és így mindig egy kis csokorral érkeztem az ajtóhoz. Vagyis... egy frászt! A mai napig ilyen vagyok, mert tudom, hogy milyen kicsi energiabefektetéssel mekkora örömet tudok nagymamámnak ezzel okozni, hogy ezzel is kifejezem, hogy mennyire szeretem. És remélem, hogy mindig is ilyen maradok... és hogy egyszer lesz valaki, aki velem is ilyen lesz.