Kivételesen jókedvemben írok. Tegnap sokáig tanultam a mai zh-ra, aztán ma korán keltem hogy még tanuljak egy kicsit reggel is. Hát, a korai keléstől kissé el vagyok szokva... Vagyis pontosítanék: az önálló koránkeléstől. Mert amikor hazamegyek Miskolcra, és ott töltök x napot, akkor mostanában mindig felkelek reggel anyáékkal, hogy én vihessem ki őket az egyetemre, aztán szakdogázzak. De olyankor anya ébreszt és bennem van a motiváció: ha felkelek, vezethetek. Az más...
Szóval korán keltem, jó hamar beértem az egyetemre, és újból megállapítottam, amit az otthoni koránkeléseknél is mindig meg szoktam: korán kelni jó dolog. Olyan jó, amikor érzem a szervezetemen, hogy már lassan 3 órája ébren vagyok, és még mindig csak reggel 9 körül járunk. Ez egy olyan dolog, hogy nehéz elkezdeni, de a végén tuti, hogy nem bánom meg. Míg a sokáig alvást könnyű megtenni, de utána könnyen megbánom, hogy a fél napom elment a semmire.
Süt a nap, meleg van, így a kedvem is jó. :) Főleg, hogy a zh is jól ment (szerintem). Rájöttem, hogy ha valamit, hát ezt nagyon szeretem ebben a szakban: annyira nehéz, hogy egy zh írása teljes koncentrációt igényel, és tényleg teljesen kikapcsol, és nem gondolok semmi másra. Mostanában nem sok dologgal vagyok így, pedig nagy igényem lenne rá. Amikor elkezdtem vezetni, az is ilyen volt, de azóta már az is megy annyira, hogy elkezd közben az agyam kattogni olyan dolgokan, amiken amúgy nem kéne. Úgyhogy megpróbálok hálásan tekinteni az elkövetkezendő időkre: még egy zh, egy vizsga, szakdoga leadás, záróvizsga. Akármennyire is nehéz lesz, és a felkészülés közben akármennyire is nem lesz hozzá kedvem, hogy tanuljak, de amikor ott leszek és vissza kell majd adnom ezt a tudást, akkor újra megint csak egyetlen dologra fogok koncentrálni. És ez jó. Szeretem ezt az érzést. Na meg persze ha sikeresen megy a dolog, utána az "Igen, megcsináltam." érzés. Elég fura most ezt mondani, de a mai zh után úgy voltam vele, hogy kár, hogy nincs több tárgyam, mert úgy írnék még egy-két zh-t...
... aztán hazajöttem szakdogázni...
... amit azóta se sikerült elkezdenem.
Igen, ez megint olyan, mint a korán kelés. Nagyon nehéz elkezdenem, de ha már belelendülök, utána tök jó, és élvezem. Csak ez az elkezdés, hát, nem olyan egyszerű. De ez legyen a legnagyobb gondom... :)
És még a rózsácskám (ami télen teljesen a halálán volt) is elkezdett gyönyörűen növekedni. Így az én kedvem is tovább nő. ^^
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése