Véletlen?

A blogom létrehozásánál egyszerre írtam vagy 4 bejegyzést is, azóta egy nap egynél többet sose írtam, de most az előző bejegyzésem még rengeteg gondolatot ébresztett, és valószínűleg mire összeszedem, a fele elvész az éterben, de úgy gondoltam, megér mégegy bejegyzést a mai nap. :)

"Csodák léteznek." vs "Csodák márpedig nem léteznek." - mindkettőt rengetegszer hallottam már, és az előbbivel értek egyet. Persze ehhez kellene maga a "csoda" definíciója, amit bár nem tudok pontosan, de számomra valami olyasmi, amire nem feltétlenül találunk ésszerű magyarázatot. Például a tegnapi vizsgám, ahol sikerült egy könnyű tételt kapnom. Vagy hogy egy vizsgámra (amiből ötöst akartam), amire hármast kaptam, és el akartam menni javítózni, ötöst írtak be. Számomra ez is egy csoda. Vagy hogy meglett a funkanal gyakom. A matekszak tele van váratlan meglepetésekkel, és ebben a félévben sikerült ennek a pozitív oldalát tapasztalnom. Ezért is nagyon hálás vagyok, és nem tudom, kinek vagy minek köszönhető, de köszönöm.

Bezzeg az első félévemben, amikor megbuktam a kedvenc tárgyamból, és egyből csúsztam egy évet... Akkor nem éreztem azt, hogy hálás lennék. Nagyon szomorú voltam, de akkor is úgy voltam vele, hogy ez nem lehet véletlen. Nem, nem lehetek ennyire szerencsétlen, ennek biztos hogy oka van (a nagyon racionális emberek erre azt mondanák, hogy hát persze, az az oka, hogy nem tanultam eleget, de nem erre gondolok, igenis sokat tanultam, és bőven eleget ahhoz, hogy legalább egy kettest megérdemeljek, hiszen az ötös lett volna a célom). Szinte biztos voltam benne, hogy ennek oka van, ez vagy valami sokkal rosszabbtól óvott meg, vagy valami sokkal jobbat fog hozni az életembe. Azóta megtaláltam az okot, legalábbis találtam valamit, amiről azt gondolom, hogy ez az oka. Találtam egy olyan barátot, akit nagyon nagyon szeretek, és másképp soha nem ismertem volna meg, és akkor most nem lennénk ilyen jóba. És ha megkérdezné valaki, hogy "Megérte?", egyértelműen azt mondanám, hogy meg. Megérte a bukást ez a barátság. Ha pedig valaki ezzel nem értene egyet, akkor annak azt mondanám, hogy ezáltal olyan tanárok tanítottak, akiktől olyan tudást kaptam, amit az eredeti évfolyamom nem kap meg. Csak erről (még?) nem érzem, hogy igazán megérné azt az egy évet. De talán ez is megéri.

Szeretném mindennek megtalálni az okát. Persze néha vannak olyan pillanataim, amikor azt mondom, hogy nem érdekel miért van ez vagy az, de ez elég ritka, és amikor néha ilyen van, akkor se tart sokáig, és elég hamar úgy érzem, hogy jajj, dehogynem akarom én tudni az okát!

A mostani helyzetemben is ez a helyzet. Bármi, ami velem történik, annak keresem az okát. Talán ezért is vagyok az ördögi körben. Talán nem kéne ennyire keresnem?

De közben eszembe jutott egy másik "csoda" is, amit egyszerűen véletlennek is lehetne nevezni.
3 éve körülbelül pont így január környékén a suliban kaptunk egy szórólapot, hogy gyere eltematek nyíltnapra. Akkor még fel sem merült bennem ez a dolog, és úgy voltam vele hogy "na persze", majd bedobtam a táskámba a papírt. Hazajöttem, és eltettem a fiókomba. Sok más ilyesmit is kaptunk, és általában mindig random helyen kötöttek ki ezek valahol a szobámban, vagy maradtak a táskámban és egy idő után olvashatatlanná váltak, mert annyira összegyűrődtek. Nem tudtam hová akarok menni, nem tudtam, mit akarok csinálni, ezért úgy voltam vele, hogy drága dolog lenne a "nem tudom" miatt pestre menni, szóval tényleg nem merült fel bennem még a gondolat se, hogy elmenjek. Úgy voltam vele, hogy jövök majd ide, a miskolcira, úgyis szinte itt nőttem fel, ahogy anyáék itt tanítanak. Majd jött a keretszámcsökkentés, és kiderült, hogy nem vesznek fel állami támogatottakat oda, ahová menni akartam kizárásos alapon. És mikor ez kiderült, eszembe jutott az a papír, amit eltettem a fiókomba. Pontosan tudtam, hogy hová tettem, és egyből előkerestem. És jött a belső hang.

"Menj."

Véletlen, hogy pont akkor kaptunk egy papírt, amit pont ennyire gondosan eltettem, amikor soha semmi mást nem tettem el ilyen gondosan? Szerintem nem. Mintha megéreztem volna, hogy nekem az a papír még kelleni fog. Ja igen, hozzátenném, hogy mivel abszolút nem tudtam, mit akarok, csak azt tudtam, hogy szeretem a matekot, valószínűleg még a keretszámok kiderülésénél sem merült volna fel bennem, hogy pestre menjek matek szakra. Tehát ez tényleg a papíron múlt, ha úgy vesszük.

Elmentem a nyílt napra, és megtetszett. És tudtam, hogy ide akarok jönni. A kis belső hangocskám egyre hangosabban ordította hogy "Ide kell jönnöd!". Pedig a nulla motivációmmal a jövőmet illetően, nem volt ez annyira egyszerű döntés, mint amennyire egyszerűen a szívem azt mondta, hogy igen, ide jövök és kész. És életem egyik legjobb döntése volt. Soha nem fogom megbánni. A lehető legjobb helyen vagyok.

De most nem ezt akartam kifejteni :) A lényeg, hogy nem hiszek a véletlenekben. Mindennek van oka. Okkal került az iskolapadomra az a papír, okkal nem lett meg az az 1 pontom azon a vizsgán. Pedig akkor véletlennek tűnt. Az is okkal történik, ami mostanában velem történik, és annak is oka van, hogy már megint nincs jó kedvem, csak tudnám, hogy mi az...